Hozzászólás Törlési Kérelem

Ha úgy véli ez a hozzászólás nem tükrözi a valóságot, vagy a telefonszám tulajdonosára vonatkozólag sértő szavakat tartalamaz, vagy esetleg Ön a szám tulajdonosa, és nem szeretné ha ez a hozzászólás megjelenne a telefonszáma alatt itt kérheti annak eltávolítását.


06704646657 / +36704646657

Nekem is gyanús volt a hívás. A vodások engem sem hívtak még soha, a telekomosokkal ellentétben, akik akár hetente is, de ez egy másik történet. Egy udvarias, érthetően beszélő nő volt, de a nevét nem mondta. A szokásos blabla (rögzítés, stb.) nem maradt el. Tudta a nevemet, a címemet, de azonosítás miatt a többi adatomat (szül hely, idő, anyám neve) kérte, meg a kódot. Utóbbira azt mondtam, hogy 7,5 éve vagyok az ügyfelük, de még sosem kérték, ezért nem tudom (dehogynem!). Ezzel megelégedett, tv csomag módosítást ajánlott, hogy kössek hűséget, és több csatornáért alig kellene többet fizetni. Mondtam, hogy nem érdekel, de tovább erőltette, hogy, ha majd megemelik a jelenlegi díját, érdekelni fog, majd áttért a TUTI100 (feltöltős) csomagomra, hogy akkor azt váltsam át havidíjasra, és kezdte mondani a részleteket. Ez sem érdekelt, aztán kértem, hogy segítsen abban, amire tényleg szükségem van: az ő általa egyáltalán nem említett (még hűségben van) mobilnettel, ami egy bizonyos helyen, ahol használom, alig működik. Erre közölte, hogy ebben nem illetékes, de átkapcsol valakihez, aki a műszaki hibát kezeli. Valóban kapcsolt egy másik nőhöz, előtte még az automata bemondta, hogy várni kell a szerződés felmondást intézőre, de eztán azonnal beleszólt, és tényleg a felmondásokkal foglalkozott. Elmondtam, hogy mit akarok, majd ismét tovább akart kapcsolni. Na ekkor untam meg és elköszöntünk.

Törlés oka:*


Sajnáljuk, de ez a böngésző nem támogatott vagy a JavaScript nincs bekapcsolva. Töltse le a Google Chrome vagy Mozilla FireFox böngészők egyikét.