Ezt a telefonszámot 19883 alkalommal keresték. Olvassa el mások hozzászólásait, hogy megtudja kihez tartozik ez a telefonszám. Ha esetleg Ön is kapott hívást erról a telefonszámról, és megtudta kihez tartozik a szám, segítse a többi látogatót egy hozzászólással.
Esetemben nem csalók, az imént hívtam adósság miatt. Az app is jelezte, hogy az OTP-től hívtak. Ettől még előfordulhat, hogy csalók is használják a számot valahogy. Ezt nem tudom. Az appban kell ellenőrizni, az a a biztos!
Én is az imént kaptam erről a számról egy hivást, telom kijelezte ,hogy valszeg feltételezett kéretlen hivás :D s24 ultra power :D
Csaló, vigyázat! A szám két egymást követő napon hívott, azonos időpontban. Intetnet alapján OTP szám, ez viszont álca!
Hívószám másolással dolgoznak, így azt jelenti meg a telefon mintha valóban egy OTP-s szám hívna - erre az appon belül korábban figyelmeztető üzenet is érkezett. Illetve Appon belül azt is látni, hogy az OTP munkatársai nem kerestek az utóbbi időben telefonon keresztül.
Tartozás kiegyenlítésére SMS-n belül hívják fel a figyelmet.
Ma tudtam mivel állok szemben, így felvettem a telefont, a Georgina nemű nőszemély villámgyorsan eldarálta hogy be kell engem azonosítania és adjam meg az appon belüli
adataimat. Mire közöltem hogy hogy előbb tájékoztatáson milyen ügyben keres, ő még gyorsabban hadart, aminek a megtévesztés a célja, mint a legtöbb marketing szövegnél.
Hívószám tiltása minimum! Vigyázat!
Visszahíváskor automatikusan nem fogadnak bejövő hívást. Persze, miután kicsalták a pénzt, ne lehessen őket utolérni )
Engem és a páromat egyazon pillanatban hívtak. Fel se vettük
Szinte mindennap hív 1-2x. Sokan írják hogy OTP...én megnéztem az OTP oldalán és április 9ota nem hívtak onnan... szóval csaló
Felhívtak először, majd miután úgy csörgött ki, mintha én hívtam volna őket azonnal blokkoltam. Azóta is hivogatnak (androidom van, megjelenik, ha valaki próbált hívni a blokkolás ellenére), 20 nem fogadott hívásom volt tőlük az elmúlt két hétben.
Felhívtam az OTP-t. Csalók! Adathalàsz, ha az applikàcióban nem jelenik meg.
OTP adósságkezelő telefonszáma.
NEM csaló, céges ügyben kerestek, hiányzott nekik 13000 Ft, emiatt ugrasztják a telefonos sameszokat, ha két hónapig nem látnak pénzt.
Csaló!!! Az OTP bank Facebook oldalán kérdezte valaki ezt a számot és az OTP mondta h nem az övék ez a szám,csalók!
Már jó ideje már zaklatlak letiltottam a kamu bankos csalót
Mi az a telefonszám-hamisítás? Tájékozódjon itt.