Ezt a telefonszámot 11513 alkalommal keresték. Olvassa el mások hozzászólásait, hogy megtudja kihez tartozik ez a telefonszám. Ha esetleg Ön is kapott hívást erról a telefonszámról, és megtudta kihez tartozik a szám, segítse a többi látogatót egy hozzászólással.
Pár perce hívott, csak zene volt, rögtön letettem.
Nem szoktam felvenni az ismeretlen számú hívókat, de hívást vártam hirdetésre, ezért kivételesen felvettem - és kellemesen csalódtam.
Utána néztem meg az itteni korábbi hozzászólásokat, és azok alapján tiltottam volna.
De most, 2025.11.26-án felvettem, és a kedvesen és normálisan kommunikáló hölgynek csak 2 kérdése volt:
1. Mennyire vagyok megelégedve a magyar egészségüggyel 1-10 között. Mondtam, hogy 4.
2. Igénybe vennék-e magán egészségügyi szolgáltatást néhány ezer forintért. Mondtam, hogy jelenleg nincs rá lehetőségem anyagilag.
Mondta, hogy megérti, köszöni a válaszokat. És elköszönt. Tényleg csak 1 perc volt, ahogy mondta az elején.
Gondolom, ha igent mondtam volna a néhány ezer forintos ajánlatra, akkor jött volna a nyugdíjbiztosítás.
Meg nyilván később jön a következő kampány, más témával.
Szóval így is tiltom mostantól.
De ez nem volt idegtépően ingerlő és arrogáns, mint ahogy lenni szokott. Teljesen normális és kulturált volt.
Nyilván nem mindegy, hogy éppen melyik operátor hív.
Papp László nyugdíjbiztosítás. Kéretlen hívás. Szerintem részeg volt.
Pár perce hívott csak zene bontottam és töröltem!
Felvettem, szólt a zene -hát anyukád hajszárítójával szórakozz a fürdőkádban!
Kéretlen hívás nyugdíjakkal kapcsolatban.
Eléggé goromba volt a viselkedése. Amikor jeleztem, hogy ilyesmi nem érdekel, szó nélkül letette a telefont.
Papp Lászlo Allianztól magánnyugdíj megtakarítással kapcsolatos dolog. A hangja alapján egy alkoholista. Nem hoszem, hogy az Allianz ilyen emberrel szóba állna.
Felvettem. Zeneszó! Letettem, letiltottam.
Egy alkoholista, vélhetően fogatlan “Pap László” szeretne 1 percet beszélni.
Egy beszélni nem tudó alkesz akart valamit rámsózni erről a számról. Amikor udvariasan nemet mondtam, szó nélkül rám vágta a telefont. Tiltás.
2025.10.28.-án 17 órakkor hívtak, csak zene szólt. Tiltom.
Kis(s) Judit a Teladoc szolgáltatásait akarta eladni. Letesz, tilt.
Ne vegyétek fel. Én felvettem de elkezdett egy zenét és azonnal letettem.
Fideszes propaganda.
valami adovisszaterites, hogy tudom e hogy lehet stb… nem foglalkoztam vele
Magát teledoktornak nevező spamhívó. Tiltottam.
Felvettem, zenélt, senki nem szólt bele. Letettem.
Felvettem, zenélt. Letettem.
2025.10.09- én hívott egy férfi, aki beszélni is alig tudott, inkább működött. Azt mondta, hogy nyugdíjmegtakarításról adna felvilágosítást. Amikor mondtam, hogy nem kérem, hiszen nyugdíjas vagyok, akkor kérdezte, hogy mi a véleményem az egészségügyről , 1 és 10 közötti skálán értekeljem. Válaszom 10. Miért, kérdezte.
Mert még vagyok vele elégedve! Azonnal letette!
Magán egészségügyi szolgáltatás, állítólag az Allianz-tól, érdekes, hogy semmilyen adat nem volt nála meg, ez gyanússá vállhat. De állítólag új rendszer van és nem adhatnak ki információt. Kérdeseimre azonnal válaszoltak, nem tűntek felkészületlennek. Állítólag felkeresnek egy másik időpontban ott már mobil számról, megvárom és jelezni fogom hogy valós, vagy átverés az egész.
Hívott hosszasan majd visszahívtam azt mondta egy rögzítő hogy teszt és megszakadg a vonal.
Gazemberek ag biztos... ne vedd fel!
Kis Judit hívott valami "teledoktortól". Rögtön kérte, hogy pontozzam az egészségemet 1-től 10-ig terejedő skálán. Mikor megkérdeztem, hogy kit keres pontosan, és honnan tudja a számomat, válasz nélkül bontotta a vonalat.
Felvettem,nem szólt bele csak a szólt a zene.Blokkoltam Nagyon idegesítőek!!!!
Valamilyen Zsolt volt a vonalban. Nyugdíj-megtakarítás miatt. Elküldtem őt. Spam-ként jelentettem és letiltottam.
Mikor felvettem, csak zenét hallottam, el is bontottam.
(Pedig a telefonom jelezte, hogy SPAM)
Igen, nem mutatkozik be.
Napi 1.000Ft-tól induló magán egészségügyi ellátást kínál.
Visszahívtam nem szólt bele
Nekem valami nyugdíj megtakarításnak jelentkezett be, azonnal letettem, tiltás, spam-ként jelentés.
A nőszemély nem mutatkozott be, nem mondta meg honnan hívott és azonnal a közegészségügyről kérdezett. Kértem mutatkozzon be és közölje kinek a megbízásából hívott, erre lecsapta válasz és köszönés nélkül.
Mi az a telefonszám-hamisítás? Tájékozódjon itt.