Ezt a telefonszámot 5933 alkalommal keresték. Olvassa el mások hozzászólásait, hogy megtudja kihez tartozik ez a telefonszám. Ha esetleg Ön is kapott hívást erról a telefonszámról, és megtudta kihez tartozik a szám, segítse a többi látogatót egy hozzászólással.
A zene pocsék volt, kb másfél perc után magától bontotta a vonalat
Szerintem egy szélhámos, hadar ezáltal érthetetlen amit mond. Mondtam: köszönöm nem szeretnék biztosítást, most kötöttem, erre ideges lett és mindenáron tudni akarta a születési dátumon, a biztosítóm nevét, majd mivel ezt nem tudta meg rám csapta a telefont.
Most hívott az úr engem is! Nagyon gyorsan hadart mindent. Azt mondta,hogy rögzített vonalról telefonál, és vmi lakás biztosítást akart rámsózni, mire mondtam, hogy nem rendelkezek ingatlannal, utánna a korom kérdezte, majd hogy járuljak hozzá hogy a nevem, címem és az adataimat felhasználják, mondtam hogy nem mire még mondta hogy hozzá kell valamihez járulni, erre is nemet mondtam, majd rám csapta a telefont. De szinte semmit nem értettem mert akcentussal beszélt kicsit meg nagyon hadart mindent.
Középkori úr, erős tájszolassal hadart valami lakásbiztosításról.
Ma hívott, elhadarta milyen kft-től. Tudta a nevemet, lakócímemet. Kérdezte hol van a lakásbiztosítás, mennyi idős vagyok. Látatlanban 50%-kal csökkenti az életbiztosítás, lakásbiztosítás költségeimet. Mikor mondtam, hogy nem most van évforduló, erőszakosabban tolta. Hozzájárulok-e adataim kezeléséhez, válaszoltam, hogy nem járulok hozzá. Ekkor se szó, se beszéd, letette. Mindig megfogadom pedig, hogy nem veszek fel pesti hívást...
Engem ma hívott egy nő, lakásbiztosítással kapcsolatban adja a kollégáját, hát ne adja! Kinyomtam, és fekete lista!
Zene, majd egy általam ismeretlen személy nevét emlegette, közö9ltem hogy téves, a 3.14csa egyre agresszívebb lett, mire közöltem, hogy adathalászásért és zaklatásért feljelentem!!!!!!!!!!!!!! Hála az égnek kinyomta, oszt jó napot kívánok.......
Engem is hívott már másodjára ,első hívás privát szám második hívás ez a szám (BP.). Rákerdeztem a hölgytől melyik biztosítótól hív de erre már nem válaszolt csak annyit,hogy adja a kollégáját. CSALÓK!!!
Nekem Székely Bálintként mutatkozott be, talán Top Gamers (?) Kft rögzített vonaláról. Név szerint keresett, szóval valószínűleg vásárolt adatbázist használnak. Lakásbiztosítást akart rámsózni, természetesen nem hagytam.
Székely Dávid nevű kicsit nehézkesen beszélő úriember hívott, és lakásbiztosítást akart rám sózni. Mindenáron próbálkozni akart, a végén már autó és kisállatokra vonatkozó biztosításokkal is.