Ezt a telefonszámot 15297 alkalommal keresték. Olvassa el mások hozzászólásait, hogy megtudja kihez tartozik ez a telefonszám. Ha esetleg Ön is kapott hívást erról a telefonszámról, és megtudta kihez tartozik a szám, segítse a többi látogatót egy hozzászólással.
Letiltani. Érthetetlen szöveg, hadarás, inkább halandzsa. Nem hámozható ki a hívó és a célja.
Zene, majd nagyon rossz vonal. Közvélemény kutatási céllal az általános egészségügy helyzetét kérte, hogy értékeljem 1-10-ig, miért azt az értéket adtam és hány éves vagyok. Majd megkérdezte mikor hívhatnának magánegészségüggyel kapcsolatban.
Csak zene szólt, letettem, blokkoltam
2026.08.24.-én hívott. Elhadarta a nevét - ezt kb. értettem -, de utána úgy elhadarta a hívó cég nevét, hogy nem értettem. Megkértem, ismételje el, direkt értelmetlenül mondta, Jeleztem, hogy addig semmire nem válaszolok, amíg nem betűzi. Erre bontotta a vonalat.
Felvettem, annyit mondott egy gépi hang, hogy teszt, majd bontotta a vonalat. Spam, tiltandó.
Az egészségügy helyzetét kérte, hogy értékeljem 1-10- ig, majd megkérdezte, párezer forintért érdekel-e magáneü.-ellátás. Mondtam, hogy nem.
Felvettem és csak zene szólt, hiába mutatkoztam be, így gyorsan letettem. A hozzászólások alapján már blokkoltam is, köszi.
Csak a para semmilyen zene ment amikor ujrahivtam annyit mond teszt
Azt kérdezte, hogy van-e egy szabad percem. Amint kiderült, hogy céges telefon, szó nélkül letette.
SPAM. Letiltható.
Feltételezett kéretlen hívás-ként jött a telómra. Nem vettem fel.
Most hívott. Spamként jelezte. Nem vettem fel.
Azonnal letettem annyit mondtam hogy nincs időm és letettem mivel gyanús volt
Ma hívott ez a szám, miután felvettem bontott a vonal. Ezek után olvastam a hozzászólásokat, úgyhogy tiltom
Nálam Pap Zoltán néven jelentkezett be, majd miután rákérdeztem mit szeretne, megszakította a hívást. Letiltottam.
Az egészségügy helyzetével kapcsolatban szeretett volna kérdéseket feltenni, véleményt kérni.
Nem figyeltem hogy spam-nak jelölt, felvettem. Női hangfoszlányok pár másodperc múlva megszakadt.
Nem volt rajtam a szemvegem, és felvettem. Nem szólt bele senki. Itthon, szemüvegel megnéztem, és spamnak jelöli, ráadásul megnéztem a hozzászólásokat is, és tiltottam :)
Telefonom jelzi,hogy feltételezett kéretlen hívás!! Nem győzöm már blokkolni ezeket!!
Csatlakozom, felvettem egy pittyenés szerűt hallottam és bontott, tiltottam
Amikor felvettem, egy nöi szófoszlány, és bontott a vonal, v elkapcsolt. Azonnal letettem.
Amint felvettem, megszakadt a vonal.
Tiltottam
2026.07.27. 12:30
Ma hívtak, a hozzászólások alapján tiltottam.
SPAM!
Felettem! Csak zene szólt!
10:10-kor hívott. Látom jó hogy nem vettem fel. Spamként jelezte.
Ma délután hívott. Azt hittem, hogy automata, mert meg sem várta, hogy mondjak bármit, ameddig el nem mondta, hogy mit akar. Valóban az eü. szolgáltatásról akart kérdezni. Letettem, tiltottam.
Nehezen érthető vonalon, összeszedetlen, beszédhibás női hang kérdezte a véleményemet az egészségügyről és időpontot szeretett volna egyeztetni (napszakot) hogy a kollégái hozzáértően adjanak tájékoztatást a magánegészségügyi lehetőségeimről. Amikor megkérdeztem, hogy honnan vették a számomat akkor szó nélkül bontotta a vonalat. Többet ő nem fog hívni!
Ma háromszor hívott, kiírta a telefon, hogy kéretlen hívás, nem vettem fel.
Felvettem, csak zene szólt a vonalban.
Egy nyomorult aki illegálisan megszerzett telefonszám listáról zaklat bárkit.
Vigyázz ! Adathalász csaló
Ajánlottam neki tisztességes munkát. Erre letette. Hmmm...?
Hívott, de ismeretlen számot nem veszek fel, így letiltottam.
Hívtak erről a számról, 19:15-19:30 óra között, de csak zene szólt a vonal másik felén.
Kínok kínját élem nap mint nap fizikailag is az elcseszett eü miatt. Állami és magán miatt egyaránt. VÉGRE tudtam volna egy huzamba csak egy 2 órát aludni... erre felhívott ez a szám... Holott számomat csak 3 ember tudja és az amulancia, ahol 3,5 éve várok és várok mikor kerülök sorra... Ez a gátlástalan nő meg felébreszt és annyit se mond, hogy bocsi vagy valami és löki a dumáját. Elégedett vagyok-e az állami eü-el? Nulla bakker! Aztán saját magán eü szolgáltatást kínálgat, holott mondtam, hogy engem nem érdekel. Olyanhoz meg nem is mennék, ahol annyira se vesznek emberszámba, hogy elnézést kérjen, mert felkeltett... Köszi, ribi, hogy ismét érezhetem testem elviselhetetlen fájdalmait! Bárcsak átadhatnám másnak. Neki tökéletes lenne.
Most hívott, egy nő, tényleg egy percet kért, és magán egészségügyről beszélt. Mondtam nem érdekel, tiltottam.
Kiírta a telefonom, hogy feltételezett kéretlen hívás. Felvettem, és csak zene szólt benne, majd megszakította a vonalat.
Hívott az imént, de csak zene szólt benne
Valami egészségügyi felmérésre hivatkozott. Kérdeztem honnan van még a számom, erre letette.
Magánegészségügyi szolgáltatás előfizetést ajánl, spam
1szer hivott, visszahivtam egy robot mondta bele hogy teszt es letette
Kétszer hívtak de másodjára kinyomtam, FELTÉTELEZETT KÉRETLEN HÍVÁS JELEZTE KIA TELEFONOM, kösz nemérdekel
Annyit mondtam a nőnek aki "csak 1 percre akart feltartani", hogy feljelentem zaklatásért miután nem nyilvános a számom, és kérdeztem honnan szerezte, és ki ő, azonnal lecsapta...
Annyit mondtam a nőnek aki "csak 1 percre akart feltartani", hogy feljelenteni zaklatásért miután nem nyilvános a számom, és kérdeztem honnan szerezte, és ki ő, azonnal lecsaptak.
Ma 1x délelőtt, 2x délutan hívott, nem vettem fel. Letiltom.
2x kerestek, nem vettem fel, de alapból SPAM-ként azonosítja a szolgáltató.
Honnan a számom nekik? Kérdeztem, letették. Magánegészségügyi szolgáltatás. For free… lol!
Le van tiltva a szám mégis kicsöng.
Miután mondtam, hogy külföldi vagyok, és nem beszélek jól magyarul, egyszerűen letették a telefont.
Nekem elég parasztos hangú helyesen beszélni sem tudó férfi hang annyi kérdezett van e 1 percem.A megszólalásból itélve rögtön azt gondoltam egy csaló. Le is tettema telefont.
Zene,zene majd vmi géphang az egészségügyről hadovált vmit.
Tiltottam.
A telefon feltételezett kéretlen hívásnak jelezte. Háromszor hívtak ma, kétszer felvettem, de csak zene szólt, gondolom, kapcsolták volna a munkatársukat. Nem vártam meg. Én várjak rá? Hát nem!
ma 2 x hívott ! akkor most letiltom a hívót !
Ma már háromszor is hívott. A telefon SPAM-nak jelöli. Ki (kik) lehetnek ezek?
Felvettem, csak zene szólt. A telefon spamként kezelte.
Magánorvosi szolgáltató cég.
Mi az a telefonszám-hamisítás? Tájékozódjon itt.