Ezt a telefonszámot 27913 alkalommal keresték. Olvassa el mások hozzászólásait, hogy megtudja kihez tartozik ez a telefonszám. Ha esetleg Ön is kapott hívást erról a telefonszámról, és megtudta kihez tartozik a szám, segítse a többi látogatót egy hozzászólással.
Tegnap hívott. Kinyomtam utána blokkoltam a számot. Többet nem hív. Nem kár érte.
Engem is hívott, mondta, hogy 2 kérdést tenne fel. Megkérdezte, hogy 35 és 55 év közötti vagyok-e, mondtam, hogy nem. Megköszönte és letette
Spam-t jelzett a telóm. Nem vettem fel. Letiltottam.
Kicsöngött, felvettem, bár a telefonom kiírta, hogy spam hívás lehet. Elkezdett kicsöngeni, mintha én indítottam volna a hívást, rögtön letettem és megnéztem ezt az oldalt. Az olvasottak alapján tiltom a számot. Köszi mindenkinek, aki leírta a tapasztalatát. :)
a nyudjimegtakaritasainrol erdeklodot meg hogy van e bejelentett munkahelyem.
Én pedig nem is veszem fel hogyha nincsen a szám amely hív a telefonování.
Ne dőljön be senki ennek a telefonszámnak, csalás, átverés, spam, nem kell felvenni hagy csörögjön, majd tiltani kell.
Egy kedves hang kérdezte hányasra értékelem a magyar egészségügyi ellátást, és indokoljam, miért annyi. Havi pár ezer forintot fizetnék-e magánegészségügyért? Mert hívna valaki, aki több infoval szolgál.
Felvettem, kicsöngött, mintha én hívtam volna. pár mp után letettem. Tiltva!
Nálam Allianz lakásbiztosítást kínált.
egy férfi hang, elhadarta, hogy szeretnék meghálálni hogy régebben kitöltöttem egy kérdőívet. ki is nyomtam a telefont.
Felvettem es mintha en hivtam volna kicsörgött. Ki tudha mennyi penzt vesz le. Tiltva.
Megkérdezte hányasra értékelem az egészségügyi ellátást, és pár szóval indokoljam, aztán azt kérdezte, hogy havi pár ezer forintot fizetnék-e magánegészségügyért.
felvettem, kicsöngött, mintha én hívtam volna. pár mp után letettem
felvettem, kicsöngött, mintha én hívtam volna. pár mp után letettem
felvettem, kicsöngött, mintha én hívtam volna. pár mp után letettem
Hívott, gondoltam a munkahelyemről keresnek, ezért felvettem. Ahogy meghallottam, hogy kicsöng, mintha én hívnák valakit, le is tettem nyomban. Akár call center-es, akár valami más, leállhatnának vele, ebben a hónapban ez a 5. ilyen szám, amit tiltólistára raktam.
Nekem is 2 kérdést akart feltenni, valami kft azt mondta a pontos névre nem emlékszem.
Már a héten hívott többször, nem vettem föl. Nem is fogom, blokkolom. Köszönet az üzenet küldőknek. Jó ez a lehetőség😁
Kitartóan hívogat naponta többször már kb 4 hónapja...fekete listán van de értesítőt kapok,elég bosszantó...
Felvettem, zene szólt benne, kinyomtam.
3 rövid kérdést akart feltenni, de köszönni sem hagyott időt. kinyomtam a monológja közepén.
Ma háromszor próbált hívni, nem vettem fel, mivel napközben tanítok. Most rákerestem. Köszönöm!
Épp nem tudtam felvenni, és köszönet a hozzászólásoknak, így most már nem is fogom
Én egyszer vettem fel, mert ilyen szám általában a bankkártyám miatt hív, tehát banki szám. Felvettem, és elkezdett arról csacsogni, hogy már többszőr hívtak sikertelenűl, de hogy a bitcoin árfolyama nagyon lent van jelenleg. 5perces felvett üzenetet akar velem meghallgatatni, hiába tiltom le a számot, hív más számokról amik szintén +36 1-esek…
Átváltott kicsörgésre a hívás. Egy hölgy a cég nevét bemondta, valami Európa talán azt mondta, hogy három kérdést szeretne feltenni. Bemutatkozni elfelejtett. De legalább udvarias maradt az elutasítás után is.
3 kérdést szeretett volna feltenni egy női hang, letettem
Felvettem a hívást, de átváltott kicsöngésre, mintha én hívtam volna.
Jelezte a telefonom, hogy valószínüleg spam hívás, így fel sem vettem.
Felvettem a hívást, de átváltott kicsöngésre, mintha én hívtam volna.
Felvettem a hívást, de átváltott kicsöngésre, mintha én hívtam volna.
Korom felől érdeklődött.
Felvettem, de átváltott kicsöngésre, mintha én hívtam volna. Tiltottam.
Szerettek volna meghívni egy előadásra ami arról szól, hogy hova (nekik) fektessem be a pénzem. Udvariasan visszautasítottam. Ez egy telefonon értékesítő cég, akiket szinte bárki megbízhat bármivel. Tiltani fogom.
Sonda Group - egészségügyi rendszerről 3 kérdést tett fel.
Próbáltam visszahívni, de ezt a számot nem lehet hívni, csak egyirányú.
Spam, tiltás. Sok hasonló számmal próbálkoznak...
Nekem kijelezte a telefon, hogy spam.Nem is vettem fel.
Ma hívott ne vettem fel,, tiltottam és töröltem
Hívás érkezett erről a számról, de amikor felvettem érdekes módon kicsengett, mintha én hívnám a számot. Letettem.
Nem lehetettt érteni honnan, egy nő ketdest akart feltenni, letettem. Ne vedd fel‼️
Lakásbiztosítási kalkulációt ajánlott.
Mivel hívást vártam(olyan féltől akinek nem ismertem a számát) felvettem, érdekes jelenség történt, valahogy megfordította az eseményt és azzal hogy felvettem azt csinálta mintha én hívnám őket, letettem, és spambe raktam.
Érthetetlen beszéd valami hadarás utána letette.Fogalmam sincs ki volt.
Nem lehetettt érteni honnan, egy nő ketdest akart feltenni, letettem. Ne vedd fel‼️
Úgy mutatkozott be, hogy a Szonda Ipsostól keres és egy 1 percet igénybevevő 2 kérdést szeretne feltenni, de tovább nem hallgattam, megmondtam, hogy erre nem érek rá.
Magán egészségügyi szolgáltatás
Közvélemény kutatás szöveggel kezdett, kérdeztem kit keres, nem tudta megmondani, csak hebegett-habogott valami adatbázisról. Tiltásra érdemes.
Engemet most hívott... Mivel a telefon Tárcsázó app-ja SPAM-nek írta, fel sem vettem. Ahogy olvasom az itteni hozzászólásokat, helyesen is tettem!
Köszönöm, nem vettem fel és már tiltottam is! Ismeretlen számokat már fel sem veszek, előbb kikeresem, hogy ki az :)!
Senki sem szólt bele, tíltottam!
Felvettem, de néma csend volt a túl oldalon!
Felvettem, de nekem is csak olyan hangot adott, mintha én hívnék valakit. Letettem, tiltottam.
Magán egészségügyi szolgáltatást akar havi pár ezer forint ellenében a nyakadba sózni . Azzal indul, hogy 1-10-és skálán értékeld az állami egészségügyet . Nemet mondtam és letiltottam
Nem sikerült felvenni, máshol voltam. Próbáltam visszahívni: "-Call centerünk ezen a számon nem tud hívást fogadni." Fogalmam sincs ki lehetett.
Felvettem, de a csengetés tovább folytatódott.
Mi az a telefonszám-hamisítás? Tájékozódjon itt.