Ezt a telefonszámot 2982 alkalommal keresték. Olvassa el mások hozzászólásait, hogy megtudja kihez tartozik ez a telefonszám. Ha esetleg Ön is kapott hívást erról a telefonszámról, és megtudta kihez tartozik a szám, segítse a többi látogatót egy hozzászólással.
Melózok a szakmámban, mert ezt tudom tenni. A magam részéről teszem, ami a legértelmesebb dolog (munkanapi átlag 6 óra fizetős meló, mellette 2 óra saját megoldás), azt pedig, hogy ennek mi a következménye: elért, vagy elmaradt eredménye, már magasról lesz*rom, mert a saját lelkiismeretem így tiszta, és kizárólag ez számít. A külső kényszereket, legyenek azok akár írott, jogi, akár környezeti elvárások, ezen felül ignorálom.
Persze fingilingi, amikor bőszen szopsz miattunk, akkor mindig jön ez a sz*r duma a szakmádról, külső kényszerekről, meg az elvárások ignorálása.
Bezzeg ha csak meglegyint a szele a revansnak, akkor jön a kárörvendő, kézdörzsölős taknyos orrú zsidózás.
Most pedig el fogsz kezdeni terelni, akár annak árán, hogy megint hülyére röhögjük magunkat rajtad, hátha lekattanunk a NAV-os ügyről.
Ez a vonat már elment molnár, teccett volna nem dőszölni, és itt dicsekedni, hogy te akkora dzsentri vagy, hogy kiperkálsz 100 ezret egy végrehajtónak.
Rend van, na.
nem fogom átvenni a csomagot, mert nem egy megbízható szolgáltató.
Soam
SPAM
Én is kaptam ajándék kártyát. Lekaparás után 30000 Ft ajándokot igértek. Első nap , minden ügyintéző foglalt ! Másnap 13 órai hívásomra meg közölte az autómata , hogy 10– és 15 óra közt hívjam ! Majd kikapcsolt !!!
https: hu.iverylab.com
A hozzászólás linket tartalmaz. Legyen körültekintő!
Én is kaptam hívást egy izületi problémát véglegesen megoldó reklám videó után, amit dr. Tóth Tamás reklámoz, aki nem reumatológus. Fogyás ügyben, élő adásban többször láttam.
A 8600 forintos kapszula pár napig elég, azt nem is szállítják, csak a 39000 ezer forintos
csomagot. A tél.szám visszahíváskor már nem élt.
Vissza akartam hívni őket ,nem kapcsolható ,szerintem átverés lesz
Többféle étrendkiegészítőt árulnak. Nem elérhetőek. Termék visszaküldéséhez nincs szállítási cím.
FOGYÁST segítő étrend kiegészítő készítmény vásárlására regisztráltam kb. 20 perces reklámozó videó után. Csak telefonon tudtam meg, hogy a videóban ígért összegért csak 10 napra elegendő készítményt kapnék, ez azonban csak a küszöb átlépésére elegendő. A kúrámhoz 53.000 Ft-os csomagot ajánlottak. A videóban nem térnek ki erre a körülményre.
étrendkiegészítőt kínált volna, de előtte közölte, hogy minden munkatársuk foglalt jelenleg.
Healthlabs.hu (étrendkiegészitők)
Étrendkiegészítőket akar eladni.
Én kaptam egy ajándékkártyák, ha lekaparom, kapok 30 eFt-ot. Felhívtam ezt a számot, de nem kapcsolható! Amúgy még ez van rókluk http: iverlab.com
A hozzászólás linket tartalmaz. Legyen körültekintő!
shoponline ügyfélszolgálati vonala
4yx
Mi az a telefonszám-hamisítás? Tájékozódjon itt.