Ezt a telefonszámot 2129 alkalommal keresték. Olvassa el mások hozzászólásait, hogy megtudja kihez tartozik ez a telefonszám. Ha esetleg Ön is kapott hívást erról a telefonszámról, és megtudta kihez tartozik a szám, segítse a többi látogatót egy hozzászólással.
Generali biztosítóként mutatkozott be, a németországi telefonszámomon hívott, 40%-kal kedvezőbb lakasbiztosítást ajánlott, mint ami a jelenlegi. Nem hallgattam végig, kérdésemre, hogy honnan tudja a számom, ami külföldi, azt mondta, teljesen nyilvános adatbázisból. Mondtam, hogy egyrészt ez nem igaz, a számom pedig titkosított, még próbált erolkodni. Mikor közöltem, hogy sem ingatlanom és így lakasbiztosításom sincs otthon, hirtelen azt hajtogatta, "Jól van, jól van", majd "Viszonthallásra". Egyértelműen csalás.
Igen,mivel minden telefonunk számkijelzős nem vettem fel,ráadásul a vezetékesen keresett
Allianz biztosítóként mutatkozott be. A férjem nevét mondta ami azért érdekes, mert nem ügyfél náluk. Szintén azt mondta, hogy a párom feleségét keresi. Elmondta, hogy érdekelne-e újabb lakás biztosítás, ingyenesen elmondják az infókat róla. Nemet mondtam, majd le is tettük. Szerintem akit keres az tegye le, vagy fel se vegye, mert fura a sztori.
Allianz biztosító, páromat vagy párját keresték. Mondtam hogy a párja vagyok, hogy lejárt a lakás szerződése páromnak és 30%-al olcsóbban tudná megkötni, páromnak nem volt még lakás biztosítása. Mondtam hogy ezt párom intézi, le is rakta a telefont. Páromat nem is hívta.
Allianz biztositó ezzel kerestek meg ma
Mi az a telefonszám-hamisítás? Tájékozódjon itt.