Ezt a telefonszámot 8233 alkalommal keresték. Olvassa el mások hozzászólásait, hogy megtudja kihez tartozik ez a telefonszám. Ha esetleg Ön is kapott hívást erról a telefonszámról, és megtudta kihez tartozik a szám, segítse a többi látogatót egy hozzászólással.
Hívtak ezen a számon,felvettem. 7 másodpercig "halló"-ztam aztán letették...
Vezetéknevét nem értettem valamilyen Tamás. Euro alapú megtakarítást ajánlott.
A fenti észrevételek alapján letiltottam. Nem érdekelnek az adathalász hívások
Egy férfi hívott erről a számról, euró alapú megtakarítással kapcsolatban. De nem mutatkozott be úgyhogy leraktam.
Veronika egy euró alapú megtakarítást ajánlott, 20% állami támogatással. Részleteket nem mondott.
Allianz-ot mondott.
Visszaolvastattam vele a hívott számot, hogy ezt akarta-e hívni, stimmelt az enyémmel.
Mondtam, hogy nekem semmilyen szerződésem nincs az Allianz-nál, majd elköszönt.
A tegnapi napon jött egy hívás erről a számról. Valamilyen befektetést ajánlott. Amikor megkérdeztem, hogy mégis milyen cégtől keres, mondott valamit, amit nem értettem. Újból visszakérdeztem, ezután elköszönt.
Ma kaptam egy hívást a mobilomra erről a számról. Egy Kovács Tamás nevű úr jelentkezett be, és örömködött, hogy végre elért. (Se ezt a fazont nem ismerem, se nem kaptam hívást erről a számról soha!?) Mielőtt beszélhettünk volna, megszakadt a kapcsolat. Vártam, hogy újrahívjon, de ez nem történt meg. Pár perc múlva felhívtam én, de csak egy CallCenter-es üzenetet hallottam, amely közölte, hogy jelenleg minden ügyintézőjük foglat, és hogy majd visszahívnak. Ez kb. 10 órája volt, és nem kaptam visszahívást. Szóval kitiltottam a híváslistámból a céget, és mindenkinek ezt javaslom. Vagy már fel se vegyétek ezt a számot!
Ma kaptam egy hívást a mobilomra erről a számról. Egy Kovács Tamás nevű úr jelentkezett be, és örömködött, hogy végre elért. (Se ezt a fazont nem ismerem, se nem kaptam hívást erről a számról soha!?) Mielőtt beszélhettünk volna, megszakadt a kapcsolat. Vártam, hogy újrahívjon, de ez nem történt meg. Pár perc múlva felhívtam én, de csak egy CallCenter-es üzenetet hallottam, amely közölte, hogy jelenleg minden ügyintézőjük foglat, és hogy majd visszahívnak. Ez kb. 10 órája volt, és nem kaptam visszahívást. Szóval kitiltottam a híváslistámból a céget, és mindenkinek ezt javaslom. Vagy már fel se vegyétek ezt a számot!
Leba..szással kezdte, hogy sokszor keresett.Szintén Euro alapú befektetést kínált volna,a nevemen szólított, amikor közöltem, hogy nem érdekel, arrogánsan visszakérdezett, hogy mi nem érdekel...letettem, tiltottam a számot.
Euró alapú megtakarítást ajánlott állami támogatással.
Euro alapú megtakarítást ajánlott állami támogatással. Nem hallgattam meg.
Hívott, éneklő hangon beleszólt, hogy Szabó Nikolett vagyok, jókor telefonálok? De nem biztos hogy jól értettem, ezért visszakérdeztem, erre lecsapta. Tiltottam.
Köszönöm a hozzászólásokat, ezeknek megfelelően tiltottam.
Euró alapú megtakarítást ajánlott állami támogatással, de már az zavart, hogy egy gyorsan elhadart nevet mondott, meg a nevemen szólított. Jeleztem, hogy nem érdekel, és épp kérdeztem volna, hogy mégis honnan van meg a telefonszáma, nem mondott semmit, csak rám csapta a telefont.
De ahogy látom a korábbi hozzászólásokat, korábban más sztorival próbálkoztak.
EUR alapú megtakarítást ajánlott állami támogatással, amikor rákérdeztem hogy ez pontosan milyen megtakarítás és nem inkább szja kedvezményre gondol mint állami támogatásra, akkor felháborodott, hogy nehogy már jobban tudjam nála a dolgokat és bontotta a vonalat, majd pár perc múlva visszahívott és megkérdezte hogy lenyugodtam-e, visszakérdeztem hogy mégis mit képzel, erre ismét bontotta a vonalat
Mai napon hivott ,nem mutatkozott be állami tamogatott euros befektetést ajánlott volna de miután ezt kimondta,megszakítottam a beszélgetést.Szerintem csaló.
Nevemen szólított. Ez lett a gyanús. ☺Nekem ez a módszerem az ilyen kocsogokra, hogy azt mondom a kollégám telefonja de mondja nyugodtan átadom neki az üzenetet. Erre letette a fent említett kocsog. ☺
Euró befektetés miatt hívott, egy mogorva műveletlen a Magyar nyelvet nem igazán ismerő férfi. Kérdeztem hogyan jutott a számomhoz, minősítetlen szavak használt és bontotta a vonalat.
Fel sem vettem, azonnal letiltottam, a bejegyzések alapján.
Köszönöm mindenkinek a hozzászólását!
Euro alapú megtakarítást ajánlott.
Többször hívott, nem vettem fel. Spam.
a leírtak alapján már egyből tiltva :)
Euro alapú megtakarítást ajánlott.
Eurós megtakarítást ajánlottak volna 20% állami támogatással.
Nyugdíj takarékosság miatt hívott
Mai napi hívás Allianz biztosító képviselőjének mondta magát.
Eladó ingatlanokat hirdetési lehetőség. Több oldalon egyszerre egy havidíj ellenében.
Ingatlanos hiéna.
Úgy kezdi, hogy nem ingatlanos. Elkezdi a szokásos ingatlanközvetítői szöveget, aztán megsértődik, mikor az ember leállítja..
Letagadja, hogy ingatlanos és osztaná az észt! Kistilű-undorító!
Ingatlanos, aki nem tud olvasni, illetve szövegértési problémája van.
Ingatlanos, 2 hete folyamatosan hívogat annak ellenére, hogy elmondtam,nem kérek semmilyen szolgáltatást.
Ingatlanos
Valami ingatlanos szerű. Annak ellenére hívott,hogy az ingatlan hirdetesemben világosan le van írva,hogy ingatlanosok ne keressenek
Mi az a telefonszám-hamisítás? Tájékozódjon itt.