Ezt a telefonszámot 6391 alkalommal keresték. Olvassa el mások hozzászólásait, hogy megtudja kihez tartozik ez a telefonszám. Ha esetleg Ön is kapott hívást erról a telefonszámról, és megtudta kihez tartozik a szám, segítse a többi látogatót egy hozzászólással.
A telefonom eleve kéretlen hívásnak jelezte, rákerestem és így tiltottam is.
Ma délután ajánlott nyugdíj takarékosságot és az volt gyanús, hogy régebbi beszélgetésre hivatkozva keresett. Elutasítottam, kiabált, letegezett. Komoly szakember ilyet nem tesz. Kókler csaló.
Ma délután nem fogadott hívásom volt erről a számról. Az itt olvasott kommentek után jobb is, hogy nem vettem fel.
Adathalász csaló banda
Ez a szám még mindig él?!?!? Most hívott, nem tudtam felvenni, egyébként is sokszor hívnak ettől a szolgáltatótól politikai tartalmú üzenetekkel. Én rá kerestem és könnyen megtaláltam itt. Kár, hogy az illetékesek még nem tették meg ugyanezt!
Multihome Ingatlanirodaként jelentkezett be azzal, hogy a kollégája fel fog hívni, és 1 %-os jutalékért dolgoznak, szerződést sem kell kötni. A tudakozó azt mondta, hogy ez a szám titkos.
Egyértelműen CSALÓ!
Valami nyugdíjmegtakarítás kapcsán jelentkezett be a telefonba a hölgy, nekem is azt állította, hogy korábban beszéltünk, de ez nem igaz. Ezek után zéró bizalommal megköszöntem neki, de nem erőszakoskodott, tudomásul vette, elköszönt.
Spam ként jelezte a telom.Tiltottam.Köszi az infókat.Du án 18:30 kor?marketinges?
"Prémium tanácsadóként" mutatkozott be, érdekel-e nemzetközi ingatlan befektetés, meg hogy már beszéltünk fél éve. Nagyon nem, köszi, ment is tiltóra.
Mi az a telefonszám-hamisítás? Tájékozódjon itt.